Olvasd el írásaink
Hírek & Beszámolók
Bakonyi kanyarokkal indult a klubos túrasorozat
Az első klubos motoros túránk minden várakozást felülmúlt!

Az Over the Box-tól indultunk Budaörsről, ahol a finom kávé adott tökéletes kezdést a napnak. Már az első kilométerektől kezdve kiváló motoros idő és remek hangulat kísért bennünket. Alsóbbrendű, élvezetes utakon haladtunk Csákvár érintésével a Vértes délnyugati pereme felé. Csákberényben rövid megálló alkamával megnéztük a földből kitörő metrókocsit. Ez a köztéri műalkotás Zsemlye Ildikó Munkácsy-díjas szobrászművész tervei alapján készült és 2016-ban avatták. A kocsi korábban a budapesti M3-as metóvonalon közlekedett. Az alkotás azt szimbolizálja, hogy 40 évnyi föld alatti munka után a fény felé törve mindig van remény.

Majd a Bakony felé vettük az irányt és festői környezetben gurultunk tovább Zirc irányába. Tökéletes asztfalton kanyarogva Bakonybél felé motoroztunk, ahol hosszabb pihenőt tartottunk és egy kedves kis étterem erdőre néző teraszán fogyasztottuk el ebédünket, friss levegőn, madárcsicsergésben. Az ételek finomak voltak, bár sajnos a kiszolgálásra a vártnál többet kellett várni – de a jó társaság ezt is könnyebbé tette.

Az ebéd után Bakonybélt elhagyva a Tatabánya–Kisbér irányába haladtunk Csákvár felé, ahol végig élvezhető, szinte forgalomtól mentes szakaszok tették igazán gördülékennyé és élvezetessé az utat. Csákvárra visszaérve a helyi Csuta Cukrászdában tartottunk egy jól megérdemelt pihenőt, ahol a fagylaltok és sütemények mellett jó hangulatú beszélgetéssel zártuk a napot.
Kanyargós, kis forgalmú mellékutak, napos idő, remek társaság és kiváló tempó – minden adott volt egy igazán élvezetes egynapos motorozáshoz.
Köszönjük mindenkinek a részvételt – ez csak a kezdet, hamarosan jön a következő túra!
